Mire kell nagyon odafigyelni higiéniai szempontból, ha manikűrözni szeretnénk?

Abban az esetben, ha körmös szalont szeretnénk nyitni, vagy rendszeresen festeni szeretnénk magunkat, elengedhetetlen, hogy tisztában legyünk a megfelelő egészségügyi követelményekkel is, nem csupán azzal, hogy mik a legjobb szépségtechnikák. A bejegyzésünk igyekszik mindent összefoglalni, ami azzal kapcsolatos, hogy a munka ne jelentsen semmiféle egészségügyi kockázatot számunkra.

Legyen mindig tiszta a kezünk!

Ne kezdjünk bele semmilyen munkába, mielőtt nem mostuk meg alaposan a kezünket. Legyen szappanos vízzel rendesen átöblítve, lehetőség szerint minimum fél percen keresztül tartsuk a csap alá. A szappan legyen minél lágyabb és kenhetőbb!

Legyen mindig tiszta a környezet!

A székek, az asztal legyenek leporolva, és legyen alaposan kiszellőztetve pár óránként a helységben. Ez esetben gyakorlatilag biztosra vehető, hogy a vendégeink is sokkal elégedettebbek lesznek, és könnyebben fognak a helységbe beülni.

Legyünk mindig minőségi alapanyagokkal felszerelve!

Nézzük meg azok összetételét és szavatosságát. Ami picit is gyanús, azt jobban tesszük, ha hanyagoljuk, hiszen hatalmas kár származhat abból, ha lejárt lakkal próbáljuk meg a körmünket díszíteni. Ha tényleg minőséget akarunk, akkor a Mona Webshopból vásároljunk!

Figyeljünk az ANTSZ előírásaira!

Mindig tartsuk szem előtt a fent megnevezett szerv összes előírását, abban az esetben, ha szalont nyitottunk. Hiszen így milliós bírságtól óvhatjuk meg magunkat, és attól is, hogy mások azt gondolják, hogy tényleg igényesek vagyunk, és a vásárlóink érdekeit tartjuk szem előtt.

Mennyire megerőltető mindennek a betartása?

Alapvetően nem nehéz annyira. Csak oda kell figyelni, és minden előírást, tippet betartani, ez egy gyakorlott szakember számára alapvető.